metroklimax

 Az ember felkel reggel, megfürdik, felöltözik úgy-ahogy és munkába indul. Ha teheti metróval. Mert gyors, s nem akad el a csúcsforgalomban. Bár... Bár elgondolkozik az utas olykor, mikor a második utazási szakaszon kis izzadtságcseppek indulnak meg a hátán, tarkóján, a mellkasa alatt. Először arra gondol, na tessék utolért a férfiklimax, de aztán körbenéz és látja, körülötte mindenki izzad. Öreg és fiatal, férfi és nő, sovány és kövér: ez egy evriklimax. A metro ablakai jótékonyan ugyan elhúzva, hogy enyhítsen a menetszél, de valahogy mégsem enyhül a fülledtség. Harmadik szakasz: egy kis csepp leért a köldökig, hátul meg pár az inggalléron landol. A többi utas papírzsepkendővel, ingujjal törölgeti magát. Így korareggel ez ideális, bárki számára. Azzal már korábban szembesültem, hogy metrotörténeti kísérlet részese vagyok, szét esik-e az alapjaiban szerterohadt metrokocsi vagy sem, és az sem lep már meg hogy sokszor kell intim kapcsolatba keverednem a közvetlen mellettem állóval, helyhiány okán. De ez a fülledt erotika! Ez új színfolt. Rutinból az ember fogja, és beszállás előtt annyi ruhadarabtól megszabadul, amennyi hiányától még européer utasnak tünhet, de ez manapság kevés. Igazi hamisíthatatlan pesti állott levegő várja a szerelvény kocsijában, nem csoda, hogy egyre komolyabb sprintekkel sietnek a leszállók a felszín felé, friss levegőért. Sprint közben még visszanézz a továbbutazókra. Valami bánatos beletörődöttség keveredik a hétfő reggeli depesszív hangulattal.